A rózsaszín

Talán a rózsaszín az a szín, ami elsőnek bevillan egy klasszikus esküvő kapcsán. Talán lejáratott, elcsépelt, de ha neked ez az álmod és a párod sem forgatja azonnal a szemét, hát miért ne? Kinek az esküvője?

De miért is kedveljük ennyire a rózsaszínt? Jelkép. Az ártatlanság, nőiesség, kecsesség, finomság, hamvasság jelképe, és mi másra asszociálunk egy menyasszony esetében?

Árnyalataiban rengeteg változat van, a finom halványtól a pinkig, a narancsos halvány barackrózsaszíntől a narancsos sötét barackig, mégis a beidegződés szerint „A” rózsaszín az ez. (az oldal végén találtok egy remek eszközt a megfelelő árnyalat kiválasztásához egy kis színhőmérséklet magyarázattal együtt!)

bloom-blossom-decorative-54323.jpg

Nagyon kell vigyázni az árnyalatokkal, sokunknak az erős színek túl erősek, amitől sápadtak leszünk, és van, akinek a halvány nem áll jól. A dekornál nyilván nem olyan éles ez, mint a ruhánál, de nem árt odafigyelni, hogy az egyik ne megölje, hanem erősítse a másikat.

Nézzük, hogy érdemes alkalmazni, hogy a hatás az legyen, amit szeretnél. Alapszabály, hogy minél halványabb, annál többet használhatsz belőle. Ha töményen csak rózsaszín lesz minden virág, szalvéta, torta, az el fog sikkadni.

Nagyon szép példa:

e574d2a261bad5588ad3fb53b9259b58.jpg

Ebben a csokorban csak rózsaszín van, de nem egyetlen árnyalat, hogy kiemeljék egymást. blooming-bouquet-bouquet-of-flowers-160803.jpg

Szerintem a legszebben ezen a képen használták ezt a gyönyörű színt. Nézzük meg alaposabban, mitől ilyen szép! Az arányokban van a lényeg: sok krémszín, vajszín, vagy bézs, majd jöhet több rózsaszín árnyalat: halvány rózsaszín, mályva, erős rózsaszín, kis sárga (a rózsák közt is van sárga!), és a pont az i-re: az arany. Ha ennél több, vagy ennél erősebb rózsaszínekkel tennénk tele, átmenne bohózatba, vagy közönségesbe.

rozsaszín.jpg

A következő fotón a nagyon finom hatást az adja, hogy kizárólag egyetlen színű rózsát használtak. Hátul egy hortenzia csokor, de a színe pont olyan, mint a rózsáé. Hozzá néhány mécses. Ennyi. Minimalista. Csodálatos! Nem?

527be2147d73e745f09eb0fd15f5bbde

A csokor, ami illik hozzá:

f8f08a149b229821819bb9f206c92a37

Mivel azonban életünk eljövendő párja (többségében) nem lesz elragadtatva attól, ha őt is rózsaszínbe akarod majd öltöztetni, nézzük meg, melyik színekkel lehet kombinálni, amit egy férfi is tud egekbe emelt tekintet nélkül kezelni.

Az aduász: a szürke

cbdded76ed819871d0004855b2670c3a

A szürkét szinte bármely szín mellé be tudod tenni jokerként. A rózsaszínnel istenien néz ki!

1da47ebb22647fe2b9c2ebc69e54cb80

Nézzük meg picit a színhőmérsékleteket, mert ez ennél a színnél nagyon fontos. Itt az adobe színkereke. Vigyázat, függőséget okoz az arra hajlamosaknál!

Ha beállítod monochromra, akkor egy szín különféle árnyalatait fogod kapni. Ha a kék felé tolod, hidegebb (lilásabb) lesz a belekeveredő kéktől, ha pedig a piros felé, akkor melegebb. Ha a kör közepe felé tolod a kis pöttyöt, telítetlenebb, azaz halványabb árnyalatokat ad, ha a kör széle felé, akkor pedig telítettebb, élénkebb színárnyalatokat. Készíts be vizet és három napi hideg élelmet… :)ja, és ha megtaláltad A SZÍNT, írd fel az alul megjelenő színkódot és arra terveztesd a meghívódat! (nem mondtam? Grafikus vagyok, kérhetsz tőlem is árat! Itt bemutatkozom 🙂 )

Képkivágás.JPG

Jó szórakozást!!

Bármilyen fontos is, vagy fontosnak is érzitek a nagy készülődés közepette a dekorációt, gondoljatok arra, hogy mégsem a külsőségekről szól egy esküvő. Csodálatos összhangban éreztem például Kittiéknél a részletekre való odafigyelést, a dekort átfogó egységességet és átgondolt koncepciót és a köztük, valamint a többi családtag közt érezhető szeretetet, harmóniát és összetartást. (Kitti hajában pont olyan virágok voltak, mint az asztali dekoron, a menükártyán, a borcímkén, stb., de valahogy egyáltalán nem érződött semmiféle görcsölés az egész esemény alatt egyszer sem.)
Soha ne felejtsétek el, akkor sem, ha elsodor a készülődés közben a láz, hogy az esküvő igazán emlékezetes akkor lesz, ha átitatja az, amiért összegyűltetek. Érdekes dolog filmesként egy család életébe, privát szférájába becsöppenni, mert nagyon érződik a légkörben a szeretet, összetartás, boldogság. Nem jó, ha belengi ezt a napot a görcsösség, a tökéletességre való kényszeres törekvés, mert csak elveszi azt az élményt, amire vágytok és évek múlva is az fog megmaradni, hogy mi NEM sült el úgy, ahogy megálmodtátok.
Az ember könnyen beleesik a napi sodrásban abba a hibába, hogy csak az eredményre fókuszál, és közben épp a lényeg kezd elveszni. Szóval csajok: ésszel. Néha álljatok meg, nézzetek a párotok szemébe, és ha fáradtnak látszik ettől az egésztől, akkor estetek túlzásba. A dekor nem minden.

Türkiz

Talán az összes létező szín közül a legjobban ezt a színt szeretem, bár láttam már nagyon rosszul használni. Mire kell vigyázni? A türkiz rendkívül erős szín, nem szabad töményen bevetni, mert az eredmény közönséges lesz. Beszéltünk már a lila posztban is arról, hogy legyen uralkodó és kiegészítő színed mindig. Mik legyenek ezek, ha a türkizt szeretnéd vezérszínnek?

Mivel kombinálható?

Csodaszép példákat találtam például a narancsos kombinációkra. Nézzétek, milyen extra!

26cf840edf3f32c9a240847ccd0577a8.jpg

Ha barnára építed, akkor csodálatosan diszkrét lesz, egy kis ezüst pedig ünnepivé teszi.

turkiz.jpg

Figyeld meg itt is alaposan a színek arányát! A kedvenced kétféle árnyalatban is jelen van, ahogy már erről is volt szó a liláknál. Érdemes kétféle árnyalatát használni az alapszínnek, de nem többet, mert vásárivá válik, ha domináns szín. A türkiz mellett csodálatos a krémszín, a világos barna, bézs, kávébarna, és csodát tesz vele egy kis ezüst.

Arannyal is jó?

Erre is egy példa: igen, gyönyörű arannyal is.

Figyeld meg, hogy a türkizből nagyon kevés van az asztalon, mégis ha megkérdezik majd a vendégeket, milyen volt a színetek, a türkizt fogják említeni. Érdekes, ugye? 🙂 Ez azért van, mert erős szín, odavonzza a tekintetet, ezért én javaslom, hogy sose használjatok belőle töményen. Sokkal elegánsabb, ha kevesebb van, de jó helyen.

3d420f1027bf1e8bc53c2aead5a5338e.jpg

Trükkös: csak a terítő türkiz. Egyszerű, de nagyszerű. Itt is arannyal használták, és a fehérrel emelték ki. Ez egy ütősebb hatás.

a5fc709f786ed1145aa66b7a062558d6

Zöld vagy kék?

A türkiz az a szín, ami a zöld és a kék között van, azaz lehet mindkettő felé hajló árnyalata. Íme egy zöldes (imádom):

473579d8b1756d7903a2dbbc71051e5d

és egy kékesebb, ahol erősen bevetették a szürkét is, kiegészítő színként pedig felbukkan és remekül működik az erős barack. Megfigyelhető, hogy a barack és a türkiz erősebb verziója csak jelzésként, kiemelésképpen van jelen, véletlen sem uralkodik, túlnyomó többségben a világos türkiz és a szürke van. Csodásan kiemeli a menyasszony fehér ruháját!

Untitled-1.jpg

Ha semmivel sem szeretnéd elvonni a kedvenc színedről, a türkizről a figyelmet, arra is hozok példákat. Ízlés dolga, melyik tetszik, a teljes élénk türkiz torta a legerősebb változat. (ez nekem pl már sok, de ha téged ez tesz boldoggá, ez egy cseppet ne foglalkoztasson)

(képek: Pinterest)

Jaj, nem bírom ki, annnnyira ide kívánkozik, hogy ha türkiz, akkor tenger 🙂 a legjobb felhasználási módja a türkiznek a tengerparti esküvő! Nézzétek meg, hogy a természet milyen csodálatosan választott hozzá kiegészítő színeket! (csak engem valahogy kifelejtett)

beach-beach-wedding-bird-s-eye-view-169195.jpg

Nem tudod, neked milyen szín állna jól? Beszélj Zsófival, a Zeka Styling stylist-jával! Ha nem mersz belevágni, nézd meg a színtanácsadásról készült filmünket, amelyben megnézheted, hogy zajlik egy ilyen esemény.

Nagyon fontos tudnod, hogy nagyon nem mindegy, milyen fehér árnyalatú esküvői ruhát választasz! Ha érdekel, melyikben nem leszel sápadt, szintén ajánlom a Zeka Stylingot, ahol a saját szemeddel láthatod, melyik fehér tónus áll jól.

Végül egy kis pszichológia a színekre vonatkoztatva.

 

Barackszín

A legelső szín, ami a legtöbb embernek beugrik az esküvőről. Nem véletlen. Nagyon népszerű, elegáns, szűzies, visszafogott és nőies.

Csodálatos páros az arannyal, és a vajszínnel. Mint egy álom. Elegáns verzióhoz tökéletes választás. Az alábbi fotón figyeljétek meg, hogy van benne egy csepp narancs és egy csepp magenta, ami elsőre furcsa páros lehet, de higgyétek el, hogy csodát tesz a sápadt dekorral. Nagyon óvatosan, picit használjatok, de remekül fog mutatni!

c7bda9985449e871df50bc58f361539e.jpg

Ha igazán pasztellt szeretnétek, akkor csak a barack, vajszín és egy csepp arany. Ennél a választásnál, mivel érzékeny és világos színekkel van tele, amint belekerül pl egy fekete hajú koszorúslány, az egész koncepció kuka. Komolyan. Senki nem fog mást észrevenni, csak őt, úgy fog világítani a haja.

44fe8a827cdf61034ba2fd0638127982.jpg

Ha picit a greenery vonal vonz, akkor azzal is működik, hibátlan a fáradt zöldekkel, de agyon ne vágjátok valami élénk fűzölddel! (figyeld meg, hogy a lányok közt nincs egyetlen fekete hajú sem!! Azonnal elvinné a show-t… ugye, mi minden ronthatja el az összképet?)

fd0283960b3daa1aacdf680f3bda04a3.jpg

Másik hibátlan kiegészítője a szürke, így már meg is van, hogy a vőlegény milyen színben mutatna jól. A szürke árnyalatai (khm, több van, mint 50) közt van hideg is, az nem jó! Inkább barnás, mit kékes legyen.

e0bd0cbb0b54cc8e0a3114555a973d30.jpg

Az arany és a rózsa-arany (rosegold) is mehet mellette, bár ez könnyen csaphat át too much-ba, ezért itt már nagyon óvatosan bánjatok az arányokkal! Pici arany vagy rosegold, itt a kevesebb a több.

12f9e9ca20780cead9c2f92b2c752ac9.jpg

A koszorúslányok és a menyasszony tökéletes összhangban. A tavaszias hangulatra ráerősít a cseppnyi kék a csokrokban.

adorable-beautiful-children-1454986.jpg

Van egy kicsit extrémebb verzióm is, bátrabbaknak 🙂 Na, milyen? A szilva lila és a barack. Elsőre meglepő, de nézzétek, hogy mégis harmonizál! A magam részéről szeretem a bevállalósabb színkombinációkat, de ez tényleg ízlés dolga, ne hagyjátok, hogy bárki rátok erőltessen valamit, mert a végén majd úgy érzitek, hogy a rengeteg költség és szervezés ellenére valami kimaradt. Mindenkinek volt esküvője, akinek nem, az az ő baja, de mindenki a saját esküvőjének színét válassza meg, ne másét. Irgumburgum 🙂

588814994be0bcb4b3ead1cfbd15b854

Kitty és Peti esküvőjén (természetesen mi készítettük nekik a filmet) a szívemhez legközelebb álló grafika jelent meg: vízfesték hatású, mezei virágos. A szívem csücske. A lenti képen a kis koszorúslányokat látjátok Kittyék esküvőjén, meg a mi filmesünket, Pétert, amint épp az ültetőtábla előtt egy jó kis vágókép készült. A filmben benne is van 2:58-tól 🙂

Bármilyen fontos is, vagy fontosnak is érzitek a nagy készülődés közepette a dekorációt, gondoljatok arra, hogy mégsem a külsőségekről szól egy esküvő. Csodálatos összhangban éreztem Kittiéknél a részletekre való odafigyelést, a dekort átfogó egységességet és átgondolt koncepciót (Kitti hajában pont olyan virágok voltak, mint az asztali dekoron, a menükártyán, a borcimkén, stb.) és a köztük, valamint az egész család közt érezhető szeretet. Soha ne felejtsétek el, akkor sem, ha elsodor a készülődés közben a láz, hogy az esküvő igazán emlékezetes akkor lesz, ha átitatja az, amiért összegyűltetek. Érdekes dolog filmesként egy család életébe, privát szférájába becsöppenni, mert nagyon érződik a légkörben a szeretet, összetartás, boldogság. Nem jó, ha belengi ezt a napot a görcsösség, a tökéletességre való kényszeres törekvés, mert csak elveszi azt az élményt, amire vágytok és évek múlva is az fog megmaradni, hogy mi NEM sült el úgy, ahogy megálmodtátok.
Az ember könnyen beleesik a napi sodrásban abba a hibába, hogy csak az eredményre fókuszál, és közben épp a lényeg kezd elveszni. Szóval csajok: ésszel. Néha álljatok meg, nézzetek a párotok szemébe, és ha fáradtnak látszik ettől az egésztől, akkor estetek túlzásba. A dekor nem minden.

Ha magad készíted a dekort, itt találsz egy csomó tippet, mit hol lehet beszerezni.

Végül egy kis pszichológia a színekre vonatkoztatva.

A kék

A kék népszerű, sokak által szívesen választott szín, ráadásul a vőlegényekhez is közelebb áll, mint a csajosnak titulált színek, így nem kell hosszas vitákba bonyolódni már az elején, hogy már induláskor rájuk jöjjön szegény srácokra a para.

A kék szín hatása

A Marylandi Egyetem kötelékében működő Mind Lab tudósainak kutatása szerint a kék szín mindkét nem tagjait boldogabbá teszi. (A kék és a zöld a férfiaknál váltotta ki a boldogság érzetét, míg a kék, lila és narancssárga a hölgyeknél érte el ugyanazt a hatást. A kék és a vörös a bizalmat erősítette a férfiaknál, míg a kék és a lila kombinációja bizonyult ilyen vonatkozásban a leghatékonyabbnak a nőknél.) Az élénk színekről általában is megállapították, hogy több téren jótékony hatásúak. Bővebben a HVG egyik cikke is foglalkozik a színek hatásával, szerintem nagyon érdekes!

A kék árnyalatai

Nézzük meg, hogy alapvetően milyen kékek vannak, milyen színekkel érdemes a kékeket kombinálni!

Alapvető, hogy a sötétkékekkel elegánsabb, drámaibb hatást érhetünk el, a világoskékkel üdébb, szolidabb és babásabb eredményt kapunk. A kívánt hatást vegyük figyelembe, ne azt, hogy melyik színt szeretjük, mert a végén az összhatás lehet, hogy el fog attól térni, amit szerettünk volna és csalódottak leszünk!

A királykék fehérrel

Kontrasztos, feltűnő, egyesek szerint harsány, de vannak pártolói is. Ha tetszik vállald be bátran! Az biztos, hogy látványos!

kék
kék dekor tippek fehérrel

A királykéket élénk kontrasztként összehozhatod a hófehérrel. Ha ezt túl erős hatásúnak érzed (ahogy én is, de ez szubjektív, soha de soha ne zavarjon, ha másnak másvalami tetszik!), akkor krémszínnel, vaníliasárgával is használhatod, vagy nézd meg lejjebb a navy blue-t, a tengerészkéket 🙂 Nagy személyes kedvencem. Nem olyan élénk, nem olyan harsány kék, ezért azok fogják kedvelni, akik az eleganciát visszafogottabban szeretik 🙂

A királykék rózsaszínnel

Szintén csökkenti a kontrasztot, ha nem fehérrel, hanem rózsaszínnel kombinálod. A rózsaszín ad egy kis melegséget, nem lesz olyan hideg hatása. Jó kombináció.

kék-rozsaszín

497eaeb3a7e393cbd9e9fcb5c4a8c72c

A tengerészkék

e7c0ca236599b22d7350b2eacfba10b9.jpg

51cd7095c016ddd83c4029bf0e9bddb7.jpg

Finomabb hatás, nem olyan élénk a kontrasztja az arannyal, a krémmel vagy a világos bézzsel.

A világoskék (babakék)

vilagoskék

Ez a szín csodaszép a szürkével, a a krémszínnel, és igazán csodálatos hatása van egy kis natúr fa mellett. Érdemes észrevenni azt a kis türkizt kiegészítő színként! A türkizről olvashattok a türkiz témánál, róla is van már bejegyzés 🙂

Ha a hatást a hideg felé vinnénk, ezüsttel kombináljuk, ha melegebbet szeretnénk, akkor a krémszínnel.

71cbedbc345b23e8a9212c8f7bc807f2.jpg
Nézzétek meg Bogi és Beni esküvőjét, a kékes hangulat visszaköszön annak ellenére, hogy nem sok kéket használtak. A hangulat megteremtése nem könnyű, ezt mi is jól tudjuk, hiszen a filmek készítésekor éppen ez a fő feladatunk: visszaadni a hangulatot.

paletta.jpg

Megjegyzem, hogy ha nem szeretnél a koszorúslányaiddal kitolni, akkor tudd, hogy a sötétkék mindenkinek jól áll! Nem tudod, neked milyen szín állna jól? Beszélj Zsófival, a Zeka Styling stylist-jával! Ha nem mersz belevágni, nézd meg a színtanácsadásról készült filmünket, amelyben megnézheted, hogy zajlik egy ilyen esemény.

Fontos tudnod, hogy nagyon nem mindegy, milyen színű esküvői ruhát választasz! Ha érdekel, melyikben nem leszel sápadt, szintén ajánlom a Zeka Stylingot, ahol a saját szemeddel láthatod, melyik fehér tónus áll jól.

Végül egy kis pszichológia a színekre vonatkoztatva.

 

 

A lila

A lila elég megosztó szín, a vőlegényeket gyakran nehéz meggyőzni róla, hogy szép lesz és nem: nem akarod Prince-nek öltöztetni az egész család előtt. Talán ezek a fotók segítenek, ha te mindenképp lilát szeretnél 🙂

Mire figyelj, ha te tervezed a dekort:

Ne egyféle lila legyen, de ne is 6 féle és ha netről rendelsz, a monitorod színe becsaphat, ezért hagyj időt, ha netán újra kell valamit rendelned! Ez nyilván minden színre igaz. Lehet, hogy a monitoron lilának látod, de mikor kibontod, kiderül, hogy pink, vagy bordó. Legyen uralkodó lilád és szelídebb, kiegészítő lilád, de ne legyen sokféle, mert abban könnyen elveszel és az összehatás szedett-vedett lesz!

Élénk lila

Inspirációnak néhány fotó, figyelj a színek arányára! Ha megfigyeled a koszorúslányokat, nem véletlen, hogy nem egyforma lila a ruhájuk. A sötét és világos árnyalatok váltakozása izgalmas, üde hatást kelt. Remekül illik a lilához a mohazöld, illetve mindenféle fáradt zöld. Az élénk fűzöldet viszont nagy felületen kerüld!

lila

A hamvaslila

Csodálatos, imádom!

A hamvas lilák imádják a szürkét és ez remek eszköz a férfiak meggyőzésére 🙂 A másik szín, amit szeret a hamvas lila, az a vaníliasárga és a krémszín. Szintén figyeld meg az arányokat: miből mennyit használnak a fotón. Általában vannak uralkodó színek, jelen esetben a hamvas lila és a szürke, a többi szín pedig kiemeli, támogatja vagy szelídíti a lilát attól függően, mennyit használsz belőlük. Jó játék, igaz?

hamvaslila.jpg

A lila és a zöld

Van egy másik változat is a lilára, mégpedig a zölddel, levendulával, kicsit greeneryre hajazó. Gyönyörűséges! Itt nem a szürke, hanem a fáradt, tompa zöld egészíti ki a lilákat és az uralkodó hangulat a levendula.

c44d0dc55eddea43942437490de70a40.jpg

rose

A barna hajú lányoknak gyakran ajánlják a lila színt, ahogy az alábbi fotón is láthatjátok, csodaszépen egészíti ki a lilát a barna )és a korábban már említett szürke) és nem férfiatlan ebben az összeállításban.

9ac8ea9709759d4ff2291362fd2b34e2.jpg

A lelőhelyekhez pedig ebben a posztban találsz segítséget 🙂

Nem tudod, neked milyen szín állna jól? Beszélj Zsófival, a Zeka Styling stylist-jával! Ha nem mersz belevágni, nézd meg a színtanácsadásról készült filmünket, amelyben megnézheted, hogy zajlik egy ilyen esemény.

Nagyon fontos tudnod, hogy nagyon nem mindegy, milyen színű esküvői ruhát választasz! Ha érdekel, melyikben nem leszel sápadt, szintén ajánlom a Zeka Stylingot, ahol a saját szemeddel láthatod, melyik fehér tónus áll jól.

Végül egy kis pszichológia a színekre vonatkoztatva.

 

Esküvő télen?

A téli esküvőnél sokszor felmerül a kérdés, hogy milyen legyen a dekor? Oké, hogy dominál a fehér, tél van, szerencsés esetben hó is.

Csodálatos ötleteket gyűjtöttem nektek csokorba 🙂 lelőhelyekkel együtt. Nézzétek meg, mennyire szépen lehet használni a fehéret néhány csodálatos kiegészítő színnel a „cosy” hatás eléréséhez!

Bevezetésként egy alap dekor ötlet

5a9805a65d4986e969ceb94a40d1b03d

Fehér gyertya

Szirmok

Tobozok lelőhelye: fenyőerdőben 🙂 vagy itt

Műmoha

21fa735ac298b09a80e88aed02ccd90d

Zölddel és barnákkal

A kávébarna, a mogyoró és a fáradt zöld a tört fehérrel elegáns és természetes, meleg hangulatot áraszt. Élénk színeket ne használj, mert megöli a pasztell, lágy hatást! Ha ezt az összhatást szeretnéd viszontlátni, ne hallgass arra, aki azzal jön, hogy „na de nem kéne bele egy kis szín?!”

47d17975f20554f27c2b5054377f5784

Hópehely

Hógolyó

Hópehely alakú led

Fehér műrózsák

Lógós díszfüzérek

Egy kis csillogós szalag

Gyönyörű fehér rózsák

Műszőrme kabátka (keresési javaslat: fur wedding coat)

Műszőrme kabát, hosszú, hófehér

Műszőrme kabát, bunda, félhosszú

Barnákkal, fával

A barnák, fáradt zöldek különféle arányú kombinációi mind gyönyörűek, használd őket bátran a fával! A hatás otthonos, meleg, barátságos és elegáns lesz. Az alábbiakban több a barna, mint a vajszín, ha megfordítod az arányt, finomabb, talán elegánsabb, de kevésbé meleg lesz az összkép.

 

További lelőhelyek fa dekorhoz

Szürkékkel és zöldekkel

Finom, elegáns és ragyogó színek: szürke, fáradt zöld, , bézs és a vajszín kombinációja. A szoknyán a pöttyök a hópihére hajaznak, ezzel is fokozva a hangulatot. Ugye, hogy télen is lehet mesebeli hangulatot varázsolni?

winter.jpg

És ha nem akarok pasztellt?

Mivel a fehér bátran kombinálható, univerzális szín, nem kell lemondanod az élénk színekről télen sem, ha ez a vágyad. Ez éppen egy burgundi, de bármi más is jó lehet. Hangulatában pl egy sötétzöld, de akár egy tengerészkék is csodaszépen passzol.

6e6c5078954956206336bce6a1470e86.jpg

Ráadásul a stylist súgott, hogy a sötétkék mindenkinek jól áll, így a koszorúslányaiddal sem tolsz ki. Nézd, milyen gyönyörű egy kis szürkével télen!

59318ca68fd4013148cd472d5a70509a.jpg

Fehér vagy törtfehér?

A ruha tónusa nagyon nem mindegy, van, aki a hófehértől hulla sápadt lesz, és nem győzik sminkelni, ő meg nem érti, miért nem az igazi. Nekem például tilos hófehéret hordani, viszont a törtfehér már nem sápaszt, hanem ragyogtatja a bőrömet, pedig nem vagyok kreol és nem is szolizom. (az sem mindig segít, mert ugyan sötétebb lesz a bőröd, de nem biztos, hogy egy hideg bőrtónusnak az jót tesz, mert elviszi meleg irányba, és akkor jön a semmi nem áll jól. Érdemes egy színtanácsadóval megnézetni, melyik fehér mellett fogsz ragyogni.) A színtanácsadásról készült filmünkben megmutatjuk, hogy zajlik egy ilyen tanácsadás! A filmben én vigyorgok ezerrel, mert megtapasztaltam, a saját szememmel láttam, mennyire meghatározzák az arcszínemet a viselt ruháim színei.

Dekor ötletek és lelőhelyek

Nemrég láttam, vettem egyet itthonra, annyira megtetszett ez a gömb virágtartó.

Nézzétek ezt a mesebeli, igazi „fairy tale” dekort!! Ajánlok lelőhelyeket is lejjebb, nem csillagászati áron.

fe9c284b4b4c0dec69a78fecd51711ae.jpg

2408bc1a59a2d24a3a4dd87eb35833a6.jpg

df77e0574a416f8fdf40615006b87386.jpg

03-black-candles-and-moody-florals-for-the-refined-tablescape

(fotó: Pinterest)

Lelőhelyek ehhez a stílusú dekorhoz

Gömb virágtartó

Lógó virágtartók (sok féle)

Üveg lánc

Függő mécsestartó

Csillogó függeszték

Csillogó gyöngyfüggöny

Moha

Szín inspirációk

Organza rengeteg színben

Hercegnős hintó

Világító gömbök

Mesebeli dark és erdei esküvő inspirációk és helyszínek itthon!

Burgundivörös szirmok

Kristálytüll

Lelógó növények és egyéb lógós kellékek

Rózsa (szép kivitel, gyönyörű színben)

rose

2faf7e22f38e002931a157d104d3091e.jpg

Üveghengerek

Gyertyatartó

Fekete gyertya

317e97a9cb43d6f66cfb357269674e98.jpg

Komplett know how, hogy készítsd el

Egy pohárból is lehet kis leleményességgel csodákat művelni

7c7ab23b50b00914610b064cf4e34fe9

A fa, erdei, greenery dekorokhoz jól illik a natúr kötél

Illetve vannak egyéb natúr kötözők is

fadekor

Fa dekor (fent)

Csodálatos váza a dark theme-hez és a hercegnős vonalhoz is.

Nem tudod, neked milyen szín állna jól? Beszélj Zsófival, a Zeka Styling stylist-jával! Ha nem mersz belevágni, nézd meg a színtanácsadásról készült filmünket, amelyben megnézheted, hogy zajlik egy ilyen esemény.

Nagyon fontos tudnod, hogy nagyon nem mindegy, milyen esküvői ruhát választasz! Ha érdekel, melyikben nem leszel sápadt, szintén ajánlom a Zeka Stylingot, ahol a saját szemeddel láthatod, melyik fehér tónus áll jól.

 

 

Dark theme

Első látásra szerelem? Az.

Tudom: szokatlan, fura, de ennél sokkal csúnyábbakat is kaptam már. Igen, biztosan benne van, hogy egyetlen NAGY NAP van, és akkor olyat szeretne mindenki, amit megálmodott: habos-babos, hófehér, rózsaszín.

Akad azonban, aki tud, mer és akar eltávolodni ettől, valami különlegeset, valami MÁST szeretne. A pinterest tele van ezekkel, és én órákon át tudok ezekben gyönyörködni. A kulcsszó, amivel ezeket a típusú fotókat meg lehet találni, a „moody fairy tale”. Elképesztő, meghökkentő, polgárpukkasztó, varázslatos, mesebeli és emlékezetes lehet egy ilyen esküvő. Egyvalami biztos nem lesz a dekorod: felejthető.

Nagyon szeretnék egy ilyenen egyszer filmet készíteni! Semmivel sem lehet ennyire drámai, meghökkentő és emlékezetes hatást elérni, mint ezekkel a döbbenetes színhatásokkal. Rajongója vagyok a színeknek, ez nem titok, és az alábbiakban bemutatott változatok remek példái annak, hogy mennyire fontos tényező egy esküvőn is a szín.Nyilvánvalóan egy ilyen színvilág ahhoz fog közel állni, aki elsőre beleszeret, vagy akár már tudja is, hogy sötét színvilágot szeretne. A többieknek is van ötletbörze Szín(kérdés)köri tt.

Dekorhoz lelőhelyek

644a02d5de4a75cb627e99dbe7e1f11b.jpg

4bd1bb552cbd646ddc184fa7f1db234c.jpg

765c41dafc7513842df8d43e9bcb13e5.jpg

(fotók: Pinterest)

Ha ilyen hangulatú esküvőt szeretnétek, ajánlok néhány hazai helyszínt hozzá.

Erdei esküvő

http://www.tundererdo.hu/

Kellékek dark témához

Rózsa

Méregzöld strasszkövek

Fekete gyertyák

Milyen színeket párosítsak, hogy ne legyen gyászos?

A burgundi

Ha megnézzük, nem csak az a fontos, milyen színeket mivel párosítunk össze ahhoz, hogy ezt a hatást elérjük, hanem ezek aránya sem mindegy. A fekete-burgundi vonalhoz menjen egy kevés pink, élénk lilásrózsaszín (de csak kevés, éppen csak villanjon fel itt-ott!), és már nem gyászos a hangulata, hanem elegáns és komoly. Remekül illik a sorba a réz, az antik dolgok. Súlyos, komoly megjelenés, igazán különleges és nyilván van, akinek nem tetszik, nincs ezzel semmi gond, csak fogadjuk el, ha másvalaki nem ragaszkodik a rózsaszínhez meg a barackhoz. Akinek viszont tetszik, ne hagyja magát befolyásolni, használja ezeket a színeket bátran! És ha ilyen színvilágú esküvőt tart, hívjon fel engem, mert nagyon szeretnék itt filmet készíteni! 🙂

dark.jpg

Az éjkék és a fáradt zöldek

Szintén megfigyelhetőek uralkodó és kiegészítő színek, melyeket a színminták méretével jeleztem. Sok éjkék, kevesebb világosabb kék, szürkészöld, rózsaszín, hogy ne boruljon be teljesen. darkkek.jpg

Nézzétek meg, milyen gyönyörű, meglepő és különleges egy sötét témájú meghívó! Ezeket történetesen én készítettem (lapozható):) Még több meghívó tőlem a grafikai aloldalon!

Talán itthon is kezdenek bejönni a direkt vagy indirekt módon különböző témák, vagy stílusok köré épített esküvők. Vagy a helyszín adja, vagy szándékosan megcéloznak a párok egy stílust. Nagy kedvenceim a laza, erdei esküvők!

Letölthető dokumentumok

Időről időre töltünk fel szabadon felhasználható tartalmakat. Csak mert jófejek vagyunk 🙂

Karácsonyi címke (innen letöltheted, használd bátran!)

(a nyomtatót állítsd kétoldalasra, így a másik oldalon a címkén a fa és a szarvas helyén üres rész lesz, ahova beírhatod a nevét annak, akinek az ajándékot szánod)

címke.jpg

Tettem még fel karácsonyi ajándékkártyákat, amiket az apróbbak kiszínezhetnek. Innen letölthetitek őket. Van még idő a készülődésre 🙂