A nagy nap
Nem szeretem A NAGY NAP kifejezést, bocsánat, de feláll a szőr a hátamon tőle. Látom, mennyi stresszt tesznek a menyasszonyokra, látom, olvasom, hogy rémálmaik vannak hetekkel előtte már, hogy leesik róluk a ruha, miközben vonulnak be a templomba és mindenki őket nézi, és átizzadt hálóingben kelnek fel álmukból.
Nem, én ezzel egyáltalán nem értek egyet. Igen, legyen szépen megszervezve, kitalálva, lebonyolítva és megörökítve, de nem szeretem látni, mennyire stresszelnek, hiszen ez nem szabadna, hogy így történjen: nekik kellene a legboldogabbaknak lenniük. A média, az elvárások pont úgy hatnak rájuk is, mint ahogy azokra, akik 47 kilóval már bálnának érzik magukat és nem esznek egész nap.
Annyira sajnálom szegény lányokat, akik egy éve szervezik az esküvőt, igyekeznek mindent jól kitalálni, megfelelni a nagymamának, anyukának, anyósnak, Jucinéninek és mindenkinek is.
Tanácsot kérnek facebook csoportokban, hogy hogyan oldják meg, ha valaki ezt, valaki meg azt várja el tőlük és hát nem szeretnének senkit megbántani. Mindezt úgy, hogy közben valahol hadd legyenek már benne ők is, hiszen mégiscsak az ő esküvőjük. Szívből sajnálom őket. Marika néni szerint kizárólag a fehér harisnya elfogadott és micccsoda felháborító dolog felrúgni a hagyományt (?), de anya azt mondja, az már nem divat, legyen testszínű. És a végén valaki végre megkérdezi: és te mit szeretnél? De nem, ez nem a család tagja, hanem egy idegen a facebookon, egy csoporttag, egy másik menyasszony. Segítik egymást és én is erre törekszem.
Az esküvői videós és a menyasszony
Valószínűleg ebből érezhetnek valamit, ahogy megszólítom őket, ahogy elkezdünk pár szót váltani, igazán hálásak érte, hogy valaki ŐKET is látja ebben, mint EMBERT, és nem csak a gépezet azon részét, aki fizet. Talán ez nem szerencsés, hogy ennyire beleélem magam, Péterrel együtt, de mi már csak ilyenek vagyunk, így tudunk létezni.
Amikor megkérdezem őket, hogy hogy bírják (a szervezést), a legtöbb menyasszony egész testtartása megváltozik, leengedi a vállát, szinte összeesik ültő helyében és valósággal kiszakad belőle a válasz, hogy „jaj már néha legszívesebben hagynám az egészet a fenébe, miközben erre vágyom kislány korom óta, nem értem, mi van velem!”
Miért kell ezt így tönkre tenni? Miért nem tudják úgy támogatni őket, ahogyan az én szüleim tették az összes hülye ötletemmel kapcsolatban: a háttérben állva, ha kellettek, odaléptek támogatni, de egyébként csak figyeltek és abban segítettek, amit én szerettem volna. Miért olyan nehéz ez? Miért akarja mostanában ennyi szülő rátolni a gyerekeire a saját álmait, elvárásait? (a szót sem szeretem.) Miért akarják a szülők, rokonok a saját akaratukat, ízlésüket ráerőltetni a párokra? Nekik is megvolt a lehetőségük a sajátjukat megszervezni, most ez nem az ő idejük. Most a fiatalokon a sor és hagyni kellene őket boldognak lenni és a saját útjukat járni, nem csak az esküvő kérdésében, hiszen – felnőttek…
Az esküvő hangulata
Süt egy párról és a szülőkről, hogy milyen a viszonyuk, ordít a felvételeken, hogy mennyire magabiztos, mennyire kiegyensúlyozott egy nő menyasszonyként. Más a tartásuk, másak a gesztusaik, ha jól érzik magukat a bőrükben és ez nagyon lejön a filmről is.
Az egésznek az emberi oldala nagyon megérint, talán mert a technikai dolgokat Péter viszi, rám ezen a téren nem szakad feladat, én sokszor inkább csak figyelek, próbálom a lányokat oldani és elkapni a jó pillanatokat az este folyamán.
Sokak testtartása görnyedt, beesett mellkassal és lógó vállakkal állnak, mint akin súlyos teher van, ahelyett, hogy kihúznák és gyönyörűnek éreznék magukat, hiszen azok, talán soha többé nem lesz rajtuk ilyen ruha. Ahelyett, hogy nyílt, vidám szeretettel és reményekkel teli, párás szemmel jönnének-mennének, ahogy az ember képzeli.
Van azért szerencsére ilyen is, de tény, hogy nem ez a többség.
Annyira szeretném őket megnyugtatni, hogy minden csodaszép, te is az vagy, a ruhád is és nem; nem vagy benne kövér, és nem; senki sem vette észre, hogy a szalvéta árnyalata sötétebb, mint a csokrodé és a vőlegényes nyakkkendőjét sem fogják megszólni. Senkit sem érdekel.
Azt sem fogják emlegetni, hogy bizony a szempillád nem volt egyforma, és túl ilyen vagy olyan volt.
De azt észreveszik, ha aggódsz, ha ideges vagy, ha stresszelsz és ha a fotókon – és az esküvői videón is – nem a boldogság köszön majd vissza a szemedben, hanem a teher, amit cipelsz amiatt, hogy A NAGY NAPOT nem megéled, hanem végigizgulod, hogy mi nem lesz tökéletes.
Ha a férjedre nézel, lásd őt is, ne csak A TÖKÉLETES NAPRÓL alkotott képet, mert olyan nincs. De férjed… az van. Nem ez a lényeg?
Ott ül melletted.
A legtöbb esküvő közül azokra fognak emlékezni különben is, ahol volt valami stikli, valami nem tökéletes, valami hatalmas vicces rontás. Ne görcsöljetek rá, élvezzétek ki, ha minden jól megy, nem lesz több ilyen!
Volt olyan párunk, ahol a lány saját magát sminkelte, pedig nem volt sminkes és nem hallottam olyasmit, hogy „hm, hát nem tudom, de jó ez a smink?” A leglazább esküvő volt, laza, vidám társasággal és egy igazán ragyogó szemű párral. Olyan tekintetekkel a filmen, amilyeneket egy menyasszonytól látni szeret minden jóérzésű ember.
Nem azt mondom, hogy mindenki magának sminkeljen és fodrász sem kell, hanem arra próbálok rávilágítani, hogy azt az egyensúlyt lenne szerencsés megtalálni, ahol önmagatok lehettek, a családotok körében, egy csodaszép napon, egy gyönyörű ruhában, idegeskedés nélkül. Nem az a lényeg, hogy össze fogtok házasodni éppen és fogadalmat tesztek? A többi csak körítés.
Hoztam konkrét példákat is. Nemrég egy vőlegény megkérdezte tőlem, mi volt a legjobb pillanatom a munkámban. Rékáék esküvőjén, amikor leszakadt az ég a szertartás után, éppen akkor, amikor indulni akartunk a kreatívra a Bazilikához, mindenki lesápadt, úúúrisssten, szegény Réka…. na egyedül ő volt nyugodt. Lábát lóbálta az abroncs alatt a padon és könnyedén ennyit válaszolt: nyugi már, mindjárt eláll. És így is lett. Csodálatos rajzos égbolt volt a kreatívon, a lagzi hibátlan volt és szerintem mindenki nagyon jól érezte magát pedig Réka díszítette pl. a boldogságkaput farmerben, amikor odaértünk. Szóval ezek most fontosnak tűnő részletek, de ne engedjétek, hogy ezek vigyék el a showt és a lelketeket!
Éljétek meg a napot, mert bizony elszalad és utána az esküvői filmen majd azt fogjátok visszanézni, amit akkor és ott éreztetek.
