Régen nem írtam blogposztot, amit a seo nem kedvel. De megsúgom, hogy ezt sem fogja, és nem is ezért írom.
Nem lesz meghatározott számú karakter, sem bekezdéscímek a megfelelő betűmérettel, sem kulcsszavak a legjobb helyre beszuszakolva.
Egy esküvői film készítése
Volt egyszer egy megkeresés, készítsünk nekik esküvői filmet, meg jegyesfilmet a városban. Eddig semmi különös, mondhatnám, hogy hozzászoktunk, vagy akár azt, hogy egyedi minden film, minden „munka”, balblabla. Mindkettő igaz lenne. És mindkettő frázis.
Vannak párok, akikkel évekkel az esküvőjük után is tartjuk a kapcsolatot, van, akivel személyesen is, van, akivel csak a közösségi médián keresztül, de olyan jó tudni róluk, látni, merre megy az életük. Szülők vagyunk mi is mindketten, ráadásul az a korosztály, mint a Ti szüleitek. Ennek minden előnyével, ha van, akkor hátrányával is. Törődünk veletek, óvunk benneteket, odafigyelünk rátok. Annyira, hogy sokszor elfelejtünk abba a bizonyos vendékönyvbe is írni, vagy a szelfigéppel fotózkodni. És ezt most miért hozom fel? Mert épp most néztem meg Anett és Richárd filmjét, és természetesen megint most eszméltem rá, hogy nem hagytunk abban a könyvben nektek emléket, pedig akartunk. Csak hát el voltunk foglalva. De bízunk benne, hogy egy más féle emléket hagyunk Nektek, ami talán még emlékezetesebb, mint egy bejegyzés a könyvben.
Olyan esküvőtök volt, hogy minden pillanatban volt valami, amit meg kellett örökíteni, fel kellett pattanni, odaszaladni, felvenni, majd Petinek örömmel megmutatni, mit sikerült elkapnom. Fárasztóan hangzik? Talán az is valahol, persze, de óriási inspiráció, elégedettség a nap végén és a jóérzés csúcsa az, amikor ezeket a felvételeket a végén meglátom egy filmmé fűzve.
Peti vág, utómunkál, én csak a helyszínen vagyok a munka része, így számomra is élmény megnézni, mit hozott létre a szösszeneteinkből. Én is tudok vágni, szoktam is, én is tanulok színezni, fényelni (tőle), persze sehol sem vagyok ebben, de még ha lennék is, egy esküvői filmet bizton állíthatom, hogy nem tudnék így összeszögelni. Itt-ott kiállnának a szögek, elég hippis lenne az a film, ha egyáltalán kész lenne. De az övé még engem is meglep, pedig majdnem az összes felvételt láttam már. Egészen elképesztő számomra, ahogyan a milliónyi apró kis puzzle összeáll a fejében egy egységes, hangulatos egésszé. A nyers felvételeket is átadjuk, hamar, így ti is láthatjátok őket, hogy miből fogunk dolgozni. Kaptunk már olyan reakciót, hogy amikor megnéztétek a nyerseket, már az is szép volt, de utána a film, egészen más élmény.
Kettőnk közül ő a nyíltan elérzékenyülősebb, én belül rendezem le többnyire, szégyenlősebb is vagyok, háttérbe vonulósabb is, de ezen a filmen az előbb elsírtam magam. Talán mert Anettel igen hasonlóak vagyunk, talán mert mindkettőjükkel kicsit megismertük és megkedveltük egymást a jegyesfilm készítésekor, talán mert ez olyan esküvő volt, ahol olyan sok érzelem volt jelen, hogy ez a filmen is olyan mértékben tükröződött, hogy újraéltem, és megkönnyeztem én is a szivacsos fotelben, a fülessel a fejemen. Bejöttem a kertből, virágfölddel a kezemen kávézni, amikor Peti szólt, hogy „nah, összeállt, megnézed?” Nanáááhogy megnéztem.
Peti egy hétig dolgozik egy filmen. Persze, hogy meg lehetne csinálni hamarabb is! Akár még jól is. De ő nem éri be a jóval, neki az kell, hogy megmozgassa, kifordítsa, megsirassa, felborogassa, hogy érezze, hogy KÉSZ van. Rengeteget keresgél zenéket, nézi a képeket és várja, hogy valamelyik zene jelentkezik, hogy ÉNÉN, ÉN vagyok az, én kellek ide. Addig meg nem áll. A felvételeket, ami nagyjából 800-1000 snitt, úgy válogatja össze, hogy minden oda kerüljön, ahol a legjobb helye van, ahol üt, ahol simogat, ahol fájón szép. Mint a szerelem.
Nem elég neki, hogy mindennek van helye, nem elég, hogy van egy elég jó zene, neki az kell, aminél úgy érzi, hogy NA EZ AZ, és ha ez egy hét, ha 10 nap, akkor annyi. Nem tudja és nem akarja előbb elengedni, hogy gyorsan csilingeljen a kassza.
Csinálhatunk mi sokféle filmet, persze szoktunk is. De az igazán szerelem feladat az az esküvői film marad.
A fotón az egyik jelenet felvétele látható még áprilisban, amit a highlightsban is láthattok majd. A fő képen pedig az este az asztalnál, ahol a jegyesfilmezés és fotózás végén ittunk egyet és felnézve a plafonon megláttam a csapatunkat, letettük a mobilt az asztalra (ezért ilyen a minősége) és szóltam mindenkinek, hogy nézzetek fel. Mákos, mert sötét volt, de tudom, hogy Anették imádni fogják. Anett, Richárd, nagyon örülünk, hogy megismerhettünk titeket!
