Esküvői videó a vőfély lányának

Kaptunk egy hívást Anettől, hogy adjunk árajánlatot a Székesfehérváron tartandó esküvőjükre. Akkor még nem sejtettünk semmit 🙂

Zajlott a telefonbeszélgetés, Peti felkapta a fejét a vezetéknévre, ezért megemlítette, hogy van neki ilyen nevű ismerőse, aki vőfély és ez nem gyakori név. Így derült ki, hogy Anett papájával dolgoztunk már együtt, az egyik első esküvőnkön ugyanis ő volt a vőfély 🙂 és eléggé jól is csinálta, össze is cimbiztünk (ez egyébként nem ritka, csupa kellemes emberrel találkozunk).
A fotón ő látható Kitti és Peti esküvőjén, ahogy a kis koszorúslányoknak mondja el a teendőket. 3 lánya van,  így megvan a rutinja ebben is <3

A kreatív

A Bory várban készítettünk néhány romantikus felvételt a párnak (a lap alján találtok képgalériát). Ha megtehetitek, ne szombaton menjetek, elég nehéz volt kivárni, mire egy-egy helyszínről kiment minden nézelődő a képből.

A készülődés

Józsiban nem csalódtunk, a készülődés alatt egy kicsit ő is szerepelt 🙂 Annyira jó volt a családban a hangulat, jó ilyet látni nagyon. Jól szervezett, nem rohanós esküvő volt.

A helyszín a Hotel Magyar Király volt, hatalmas lakosztállyal, elfértünk a fotósokkal bőven, akikkel egyébként készülünk közös csomagot is csinálni, mert nagyon szép a munkájuk és jól tudtunk együtt dolgozni. Össze is barátkoztunk, amennyire volt időnk, és még az is kiderült, hogy nagyon közel lakunk egymáshoz, vagyis adott esetben együtt is tudnánk utazni, ahogy néha Kaczor Gáborral is szoktunk. Ráadásul ők is egy pár, ahogy mi is Petivel.

Az esemény többi részéről nem készültek mobilos werkfotók, ugyanis igyekeztem inkább a kamerára koncentrálni és nem volt több kezem 🙂

(a kis képekre kattintva azok kinyílnak nagyban és tudtok lapozni)

Kitti és Peti esküvői videója

Két éve vettük fel Kitti és Peti esküvői videóját!

El sem hiszem, már két éve történt, hogy megbíztak bennünket, hogy készítsük el életük egyik legfontosabb napjáról azt a filmet, amit remélhetőleg az unokáik is nézni fognak majd. Köszönjük a bizalmat!

Többször is meghatódunk olyankor, amikor úgy fogadnak bennünket, annyi kedvességgel, ahogy Kitti szülei is tették. Végülis idegenek vagyunk és dolgozni mentünk, mégis úgy viselkedtek velük, mintha vendégek lettünk volna.  

Gyönyörű, családias otthon és szerintem ez a barátságos, őszinte és kedves hangulat belengi a filmet is. Többször megírtam már, hogy mennyire visszaadja a film a család egymáshoz fűződő viszonyát, mennyire érződik, ha a családtagok őszintén szeretik és támogatják egymást. Olyankor nincs befeszülés, ha valami nem sikerül, egymásra mutogatás, csak az öröm, amit itt érzékeltünk: Kitti férjhez megy.

Az esküvő helyszíne

Igaz, hogy helyszín is csodálatos volt, a Camelotban tartották a lagzit, de ez nem ezen múlik, higgyétek el! A kis tündéri templom szintén beleillett a hangulatba, ahogy a gyönyörű zene is, amit élőben hallhattunk az üZENEt előadásában. Szívből ajánlom őket!

Kitti menyasszonyi ruhája

Tudom, sokszor elmondom, mennyire szép a menyasszony ruhája, de rájöttem, hogy ez akkor van igazán így, amikor azt érezni, hogy ez a ruha egyszerűen nagyon Ő. Kittihez is tökéletesen passzolt a ruhája, olyan volt benne, mint egy kedves, szerény, de gyönyörű királylány. Úgy is mondhatnánk, hogy a ruha egészen egyszerűen Kittis volt, teljesen.

Ilyen egy esküvő, ahol a család összhangban van egymással. Nem egy jó minőségű fotó, mert már ment le a nap, a kezem is tele volt, a mobilommal kaptam el ezt a pillanatot, ami – talán a saját apukámmal való hasonlóan bensőséges kapcsolatom miatt is – annyira megragadott és azóta is emlékszem rá.

Az esküvői videós és a párok kapcsolata

Házassági évfordulók szezonja

Mostanában egyre több és több évfordulóhoz érünk, ahogy megyünk bele az esküvői szezonba. A párok, akiknek tavaly készítettünk esküvői videót, most ünneplik az első házassági évfordulójukat. Ezek az emlékek is megerősítenek bennünket abban, hogy jó, amit csinálunk és több annál, hogy mi élvezzük és legjobb tudásunk szerint készítjük el a filmeket. Ezzel legtöbbször nincs vége a történetnek.

Újra és újra látjuk az esküvői videókat felbukkanni a közösségi oldalakon és ez számunkra nagyon jó érzés. Látni, hogy szeretettel és szívesen nézik vissza a párok, ha máskor nem, akkor az évfordulókon, ezzel is igazolva látjuk munkánk értelmét és értékét. Mindenkinek ilyen munkát kívánok 🙂

Esküvői videó - Tucanproject
Esküvői videó – Tucanproject

Azt mondják, jó újra és újra átélni, mert miközben nézik a filmet, olyan, mintha  lélekben visszamennének az esküvő napjára.

Az esküvői videós és a párok kapcsolata

Sok párunkkal azóta is kapcsolatban vagyunk és a közösségi oldalak segítségével figyelmemmel tudjuk kísérni az életük alakulását. Több párnál azóta megszületett a baba is. Nagyon jó érzés így is az életük részévé válni. Mi mindketten az ötvenes korosztályhoz tartozunk, így a saját gyerekeinket is kicsit viszontlátjuk a párokban, ezért is tudjuk ennyire átérezni a nap jelentőségét.

Persze nem mindenkinek van erre igénye, de az a tapasztalatom, hogy a legtöbben közel kerülnek hozzánk azoknak az élményeknek a hatására, amik az esküvő napján zajlanak és aminek a munkánk révén mi is szerves részei vagyunk.

A menyasszonyaink bátorítása, a film készítése közbeni viccelődés, a feszültségoldás és egy-egy jó snitt után a felvétel visszanézése közben az ember akaratlanul is belekerül egy olyan zónába, ami valamilyen szinten összeköti a párral.

Esküvői videó az Új-Ebergényi kastélyszállóban

Amikor megérkeztünk, Peti már mondta is, hogy „na, ez neked való hely lesz!” – és milyen igaza volt!!

Kastélyszálló

Az Új-Ebergényi Kastélyszálló tényleg nekem való, nagyon esküvős, hercegnős hely, csodálatos parkkal, igazán ideális esküvői videózásra.

A kastély parkja. Gyönyörű rendben van tartva. Szerintem van itt hely egy egészen nagy számú násznépnek is 🙂

Esküvői videó

Blankáék filmjében megnézhetitek a helyszínt az esküvő alatt, teljes díszben. Jó szórakozást!

A Kastély honlapja itt található, ha esetleg komolyabban érdeklődnél, itt megtalálod őket.

 

Esküvői videó vs koronavírus

A koronavírus miatti kényszerű esküvő átszervezések mindenkinek feladatot jelentenek.

Esküvői videó időpontegyeztetés

Mivel nálunk tervben volt egy májusi utazás, májusra nem sok esküvői videót vállaltunk, ami jelen helyzetben kifejezett előny. Hogy miért? Mert így annál kevesebb esküvőt kell őszre bezsúfolnunk és annál kevesebb párnak kell lemondanunk a munkát. Akiknek az esküvői filmjét készítettük volna májusban, ők is most próbálnak a légitársaságokkal egyeztetve új időpontot találni. Ez is szép feladat, tekintve, hogy senki sem látja előre, mikortól lehet  utazni, főleg a tengeren túlra.

Vannak még szabad dátumok nálunk is, keressetek bátran! Minél előbb beszélünk, annál biztosabb, hogy rá fogunk érni.

Esküvői videó időpont
Esküvői videó időpont

Állásfoglalásunk

Ahogy a pároknak, nekünk is sakkoznunk kell az időpontokkal, de biztosak lehettek benne, hogy mindent megteszünk, fáradhatatlanul fogunk dolgozni azon, hogy a halasztásra kényszerülő pároknak időpontot találjunk és számunkra természetes, hogy változatlan áron még akkor is, ha történetesen 2021-re csúsztattok. Van már ilyen párunk.

Igen, valószínűleg rengeteget fogunk ősszel dolgozni, hiszen most sokkal több hétköznapra eső esküvő is várható, így a pihenésre fog kevesebb idő jutni, de emiatt senki esküvőjét nem mondjuk le.

Azaz az állásfoglalásunk:

  • új időpont, változatlan ár, akár 2021-ben is
  • hétköznapi dátumok előnyben!
  • egyeztessünk!

Mit tehet, akinek halasztania kell az esküvőjét?

  • keressétek a szolgáltatóitokat, mert a szolgáltatói fórumok mind attól hangosak, hogy igyekezzünk nektek segíteni! A lényeg, hogy vegyétek fel a kapcsolatot és igyekezni fognak megoldást találni, hisz ez mindenki érdeke.
  • ha tehetitek, válasszatok hétköznapi dátumot, nagyobb eséllyel fognak ráérni kedvenc szolgáltatóitok!
  • jelöljetek meg több dátumot is, hogy sikerüljön olyat találni, ami mindenkinek jó! Egy „B” dátum nem biztos, hogy mindenkinek jó lesz és lehet mást keresni, de ősszel az összes szolgáltató fullon lesz!

Mit tegyetek, ha foglalt a szolgáltatótok?

Úgy gondoljuk, hogy közös érdekünk, hogy találjunk olyan dátumot, amely mindenkinek jó, de nyilván ez nem mindig lehetséges, bármennyire szeretnénk, a naptár véges. Ha ütközést tapasztaltok, kérjetek egy „C” dátumot a helytől, ha lehetséges, hisz így nagyobb eséllyel lesz szabad mindenki.
Amelyik szolgáltatótok a foglalót visszaadja, mert nem ér rá, neki kiesik a bevétele. Igyekezzünk egymást segíteni, most mindenki kemény feladatot kapott.

Tapasztalatok

Azt tapasztaljuk, hogy a párok ameddig lehet, kivárnak, amit tökéletesen megértünk, hiszen legtöbben akár egy éve is szervezik a napot.

Az, hogy „B” dátumot kértek, nem jelent feltétlen halasztást, de abban segít, hogy HA halasztani kell, legyen „B” tervetek. Érdemes talonba tenni egy, vagy inkább több opciót, ha megoldható!

Kommunikálni, kommunikálni

Nem győzzük hangsúlyozni: egyeztessetek! Akkor tudunk segíteni nektek, ha tudjuk a terveiteket. A helyek is zsúfolásig lesznek, annak fognak tudni időpontot adni, aki előbb ébred.

Színek és dekoráció az esküvői videóban

Már kicsi koromban is folyton sokszínű filctollkészletet kértem ajándékba, nem is rajzolni szerettem, sokkal inkább színezni!
Egy véletlen folytán megismerkedtem egy szín- és stílustanácsadóval, Cseke-Kovács Zsófival, a Zeka-Styling tulajdonosával. Az idők folyamán kiderült, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk és több projekten dolgoztunk is együtt azóta, melyek leginkább az ő munkájához kapcsolódnak.

A színek és az esküvői videó

Talán ebbe nem gondoltatok még bele, de az esküvő egész hangulatát, így a filmét is befolyásolja, hogy milyen színeket használtok a dekorációban. A színek lélektani hatásáról és a színterápiáról már sokan hallottatok, csak talán az esküvő kontextusában más erről beszélni.

A korall szín

a korall egy nagyon megosztó szín, nem lehet nem észrevenni, nem lehet semlegesen állni hozzá. Általában vagy szereti valaki, vagy hideglelést kap tőle.

Moodboardok

Hogy segítsek nektek a színválasztásban, az eddig filmezett esküvőink alatt készült fotókból színek szerint moodboardokat készítek nektek, hogy összhatásában is lássátok, milyen lenne, ha pl a korall színt választanátok. Nem, nem gyakori szín, eddig egy esküvőn találkoztunk vele, éppen abban az évben, amikor az év színe a Living coral volt a Pantone-nál.

Mire jók a moodboardok?

Ha elkezditek követni a Pinterest oldalunkat, látni fogtok különféle moodboardokat. Ha ezekre kattintotok, annak az esküvőnek a filmjét láthatjátok majd, ahonnan a fotókat a moodboardra tettem.

 

Jól állna nekem ez a szín?

Ha nem tudod, milyen színek állnának jól, keresd meg a Zeka Stylingot!

Megmutatja, mi áll jól neked és akár vőlegényednek is! Melyik színek élénkítenek, melyek emelik ki az arcodat, milyen színű ruhát, hófehéret, vagy törtfehéret válassz, milyen fazon áll igazán jól, hiszen profi fotók és esküvői film sem készül rólad minden héten!

Jó szórakozást, csajok!

Ősszel is lehet jó az esküvői videó?

Esküvői videó ősszel? Igen!

A jelen helyzetben sokan kell hogy halasszátok az esküvőtöket és felmerül a kérdés, hogy ősszel, vagy inkább 2021-ben legyen megtartva?

Nézzétek meg Imola és Gergely filmjét, mely 2019 őszén, október közepén készült. Csodálatos idő volt, sütött a nap, de nem volt hőség és a lemenő nap fényei az év semelyik másik időszakában nem ennyire intenzíven szépek.

A filmben láthattok naplementés felvételeket is, csodálatos hangulattal.

Esküvői videó ősszel
Esküvői videó ősszel

Imolának nem hiányzott a kabát, nem kell félni az őszi időtől, vagy legalábbis nem jobban, mint máskor. Voltunk mi már júliusban úgy, hogy rohantunk be a felszereléssel a vihar elől a szertartás végén!

További ötletek őszi esküvőre

A Pinteresten találtok nagyon ízléses és hangulatos őszi dekorációkat, nézegessétek a képeket! Hogy lássátok, hogy sok mindent lehet mondani az őszre, csak azt nem, hogy színtelen, vagy fakó, vagy szomorú, készítettem nektek néhány színösszeállítást.

Őszi esküüvői videó

Őszi esküüvői videó

Őszi esküvői videó
Őszi esküvői videó

Esküvői videó helyszínek és inspirációk a Pinteresten

Már a Pinteresten is megtaláltok bennünket!

Kövessetek a csodálatos

hogy lássátok, hogyan dolgozunk és mi történik még a háttérben ahhoz, hogy elkészüljön az esküvői videótok.

Bizony vannak vicces pillanatok is 😉 és néha elég találékonynak és kreatívnak kell lenni, hogy megvalósíthassuk azokat az ötleteket, amik az adott helyen, az adott pillanatban a fejünkben megszületnek.

Kicsit megismerhettek bennünket munka közben, mielőtt megbíznátok az esküvői filmetek elkészítésével.

Esküvői videó az Új-Ebergényi kastélyszállóban - Tucanproject
Esküvői videó az Új-Ebergényi kastélyszállóban – Tucanproject

Ha esküvői helyszínt kerestek vagy csak inspirálódni szeretnétek mindenféle esküvő témában,  érdemes nézegetni a pinjeinket, mert ha valamelyik megtetszik, megtaláljátok a hozzá kapcsolódó linken az ott készült esküvői videót is, így látjátok a helyszíneket esküvői díszben.

Kastélyban készült esküvői videó

Ha tetszik a fenti képen található helyszín, az Új-Ebergényi Kastélyszálló, nézzétek meg Blankáék esküvői filmjében is!

Esküvői weboldal ingyen, gyorsan, saját magatoknak

Elsősorban azoknak szeretnénk segíteni, akiknek halasztaniuk kell az esküvőjüket a koronavírus helyzet miatt, de mivel már kész voltak a meghívóik, valahogyan most értesíteniük kell a vendégeket a továbbiakról.
 
Van egy optimális, ingyenes, gyors, egyszerű és modern, ráadásul személyre szabott és szép megoldás, ha nem szeretnétek újabb meghívókat nyomtatni.
Többféle ingyenes weboldalszerkesztő is van, mi most a webnode-ot néztük ki, mert szerintünk érthető és könnyen kezelhető. Ráadásul magyar.
Az alábbi képen egy nagyon rövid leírást találtok arról, hogy tudjátok gyorsan, nem túlzás: 20 perc alatt létrehozni ingyen a saját esküvői weboldalatokat!
 

Elég a fotó, vagy legyen film is az esküvőnkről?

Legyen esküvői film, vagy elég a fotó?

Esküvői videó készítés, werkfotó
Esküvői videó készítés, werkfotó

„Egyáltalán nem volt benne a kezdeti tervekben, hogy legyen esküvői videó is. „Így is sokba kerül minden, úgy is lesz fotós…”

Az élménybeszámolókat hallgatva a szomszédos asztalnál, csak megnéztem 1-2- highlight-ot és nagyon magával ragadott. Elkezdtem érdeklődni, kérdezgetni és nagyon tetszett a „Tucanproject lelkesedés” és az a lélek, ami mögötte van…

Következő nehéz feladat ezt a lelkesedést átragasztani a pár hímnemű tagjára…Ez az első személyes „dupla randis” találkozás után a „Tucan hím tag” elvont és jópofa kreativitásával meg is történt…

Videónézegetés, ötletelés, videónézegetés, ötletelés, férfi besokallás, női kiborulás, „Tucan” támogatás, ötletelés, videónézegetés….

Esküvő napja, mi hogy nézzen ki, hogy szép legyen a videón…. „Tucanproject csapata” időben, precízen, óriás felszereléssel megérkezik, észrevétlenül önállóan dolgozik, „Tucan női tag” el-el csípett megnyugtató mosolyai…

Túl vagyunk a ceremónián és a mobiltelefonnal fotózó/videózó szülők udvarias kerülgetésén és még ők is odafértek valahogy…

Szuper hangulatú kreatív fotózás és videózás közösen, köztük is megvolt az összhang…csupa móka és kacagás…Vacsin, bulin, a násznép része volt a Tucanproject is, szolidan, kedvesen, támogatóan mindvégig.

Ja, hogy volt fotósunk is?
Na, ebből mit hoznak ki, lettek egyáltalán jó felvételek??? Vagy 2000 snitt….

Pát héttel később…

Csippan a telefon, érkezik egy link, hangosan ver a szíved, megérkezett!!! Megnézed, előkerül a kevésbé romantikus feled a másik szobából, megnézitek együtt, megnézitek együtt még egyszer, ő besokall, te megnézed még 10x….

Elindul a körüzenet a család, barátok felé, senki ne maradjon ki, megnézed még egyszer mit küldtél el, érkeznek a lelkes visszajelzések, ugrálsz a lakásban körbe körbe telefonnal a kezedben és megnézed még 10x…. Egyébként megkaptuk a fotókat is, végig néztük, tényleg szépek… lecseréled a profil és borító képed, nyomtatsz párat otthonra, családnak, kiteszel 1-2-t a polcra.

Hogy jó ötlet volt és megérte-e? A legjobb ötlet volt….nem kérdés, hogy megérte…

Miben más, mint a fotó? Az élmény, a hangulat, az érzés, az elcsípett pillanatok maradnak meg….És minden egyes újra játszás során előjönnek, mintha újra élnénk a napot…

Mit szólt hozzá a család? Imádták…többször nézték, mint a fotókat. És a nagyon messzi szerettek is, akik nem tudtak ott lenni, így kicsit velünk lehettek…

Nagyon hálás vagyunk érte Tucanproject!!”

Imola és Gergely

„Részünkről nem is volt kérdés a videó készítése, mert már korábban rájöttünk, a fotók jók egy egy pillanat megörökítésére, de a hangulatot igazán egy jól elkészített videóban tudjuk visszakapni. A videóban újra élhetjük a hangunkban az izgalmat, a remegést, úgy ahogy mi akkor nem láttuk magunkat kívülről megható végignézni. Amellett hogy egy emlék magunknak, azt vettük észre hogy a családtagok szülők is örömmel nézik újból, esetleg ha valaki nem hallotta/látta jól minden pillanatát, de kíváncsi rá, nem volt ott a készülődéskor, de kíváncsi rá, hogy izgultunk és vártuk, milyen hangulatban telt, a videó lehetőséget ad erre. Volt olyan baráti pár aki egészen addig nem akart videót míg nem látta a miénket, és azóta is emlegeti hogy milyen jó döntés volt, hogy nem csak fotóst kértek fel. Köszönjük nektek hogy a segítségetekkel újra és újra élhetjük ezeket a szép pillanatokat 🙂

Andi

 

Hogy jó ötlet volt-e? 🙂

Ha tehetném, se csinálnám másképp. A videósok olyan pillanatokat is megörökítenek, amit egy fotós nem tud hirtelen elkapni.
Sokszor bekapcsoljuk a tv-t és végignézzük a gyönyörűen elkészített kisfilmünket és a nyersanyagokat is. Jókat nevetünk, visszaemlékezünk.
A család is imádja az elkészített Highlight videót és az egybefüggő nyersanyagot is. Ez egy örök emlék 😊😍
Dominika