Feltöltődés = utazás

Az esküvői filmezés egy nagyon élvezetes és egyben nagyon stresszes, fárasztó munka. Gyakran 8-kor már indulunk, hajnalban érünk haza, azaz összességében talpon, vagy vezetéssel töltünk akár 16, 20 órát is. Figyelni kell, nincs visszajátszás, vegyük fel újra…

Én emellett grafikai tervezéssel is foglalkozom, ami szintén agymunka, tehát muszáj, hogy kipihent legyek és legyenek ötleteim, különben kiégve, magam elé bámulva nézem az üres lapot a monitoromon.

Ezért úgy döntöttünk, hogy egyik kedvenc helyünkön töltődünk fel: Görögországban. Imádunk utazni és már kialakult kedvenc helyeink is vannak. Az egyik ilyen Görögország. Ahogy mondani szokás: good wibes 🙂

Lesz még sztori erről, mert érdekes, imádunk utazni (lásd a logóról szóló blogposztomat) és mert PP imád filmezni, itt is készültek csodaszép felvételek. Hamarosan készül belőle egy kis hangulatfilm. Addig egy rövid, de annál szebb vágó: így fogadott bennünket Kefalonia: Ithaca és Lefkada között a kompon egy csodálatos szivárvánnyal. Kell ennél több? A többi film is hamarosan jön! Figyeljétek a #tucanproject facebook oldalát!

Színkártyák a Zeka stylingnak

Zsófival egy nagyszerű csoportban találkoztam, erről ebben a bejegyzésben olvashatsz. Készítettünk is együtt egy filmet, itt megnézheted 🙂

Megkeresett, hogy szeretne a nála színtanácsadáson résztvevő gyerkőcöknek színkártyákat, de valami olyat, amit szívesen vesznek kézbe és nem csak kockákba helyezett színek vannak rajta. Volt elképzelése, így néhány egyeztető kör után meg is született a sablon, amire ráhelyeztem a színtípusoknak megfelelő színeket.

Íme a kislányos:

nyár-lányos.jpg

És a kisfiús változat:

kisfiú-tél.jpg

linkgyűjtemény

Ide azokat a linkeket szeretném összeszedni, amik valamiért megérintettek, inspiráltak, érdekeltek, megnevettettek vagy megszorongattak.

Legyen az első az egyik kedvencem, Ted, a fejekben létező képekről:

10 posztos social media csomag

Tartalma:

Tartalma:

  • 10 db fotó, facebook posztra méretezve,
  • arculati elemmel, kért feliratokkal ellátva (amennyiben van vízjel, logó),
  • felár ellenében ikonok, egyedi grafikai elemek is kerülhetnek rá.

Természetesen szívesen készítek általatok küldött fotókból is posztképet, de ez esetben neked kell ellenőrizni a kép felhasználhatóságát, ennek a felelőssége ez esetben a tied.

Ha részletesen érdekel, mit jelet a képszerkesztés, itt részletesen leírom.

30 posztos social media csomag

Végeztem nemrégiben egy kis piackutatást, melyből egyértelműen kiderült, hogy lenne igény social media grafikai csomagok kialakítására. Kidolgoztam néhány csomagot, remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Ha így van, keressetek meg bátran és vágjunk bele! 🙂 Az első, ami a legnagyobb érdeklődésre tartott számot:

havi 30 posztos csomag: 25 000 Ft

Tartalma:

  • 30 db fotó, facebook posztra méretezve,
  • arculati elemmel (amennyiben van vízjel, logó), feliratokkal ellátva,
  • felár ellenében ikonok, egyedi grafikai elemek is kerülhetnek rá.

Hogy pontosan mikre gondolok? Mit értek szerkesztésen? Ez egy szemléltető példa, csak hogy értsd, ha nem csináltál még ilyet. Az alap kép ez volt, én kerestem, de te is küldhetsz, ha van, ami tetszik, de ne feledd, hogy csak olyan képet használhatok fel, ami „újrafelhasználható és módosítható”. Ha te küldöd, akkor ezt neked kell ellenőrizned. Ha én keresem meg neked, a megadott szempontok szerint,  akkor én figyelek erre.

alap.JPG

Ez lett belőle:

paletta

Tehát átszerkesztem, ahogy kéred, feliratozom, logózom, stb, de nyilván egyéni kéréseket is tudok teljesíteni, ez csak egy példa volt.

Ha szeretnél SEO szempontok szerint megírt szöveget is hozzá, akkor 15-20 000 forintos felárban gondolkodhatsz,  de egyeztessünk! Mivel nem értek mindenhez is, ezt egy képzett szövegíró fogja elkészíteni neked, akivel szívesen és sokat dolgozom együtt.

Ha érdekel, kérdésed vagy kérésed van, keress  bátran a 06 30 2171812 számon! Egyéni igények, egyedileg kialakított csomagok is megoldhatóak, de ehhez beszélnünk kell.