Milyen volt a 2019?

Hogy kezdtünk el esküvői filmeket készíteni?

Két éve, amikor elkezdtünk esküvőket filmezni, többen mondták, hogy a piac tele van, nem lesz könnyű érvényesülni. Láttuk a számokat, láttuk, mennyire sokan vannak, akik filmeket készítenek. Mégis: szerelemprojekt lett és az ilyenek, úgy hiszem, sikerülni szoktak. Azt viszont nem gondoltuk, hogy az idei nyarunk fullon lesz megrendelésekkel, végig dolgoztuk az egész nyarat. Kemény év volt, stresszes, megterhelő – nekem 8 órás állásom is volt mellette, ami azóta már nincs – és egyben felemelő. Hazafelé a kocsiba minden alkalommal úgy ültünk be hajnalban, hogy húúú, ez is de jó kis nap volt! Néha nem ideális helyzetben (bocs, PP 🙂 )

nehéz szakma az esküvői filmes

legtöbbször hőségben dolgozunk, ahogy a fotókon is láthatjátok, de a nap végén valahogy mégis jó érzéssel indulunk haza és néha még közös fotó is készül, még ha ilyen minőségben is (mobillal, sötétben)

Visszajelzések az esküvői filmjeinkről

Olyan visszajelzések érkeztek tőletek, amiket végigolvasva bizony bepárásodott a szemünk. Az első reakciók nagyon édesek, mint pl „hatodszor is megnézem”, „nem látok a könnyeimtől”, „a férjem is sír”, stb. Az értékeléseket itt olvashatjátok, a rólunk írták menüpontban.

Felkérések esküvő film készítésére

Idén jöttek olyan megkeresések, amik szerint kifejezetten bennünket szerettetek volna felkérni, hogy készítsük el az esküvői filmeteket, nem ajánlatot kértetek, hanem célzottan bennünket akartatok. Végtelenül jóleső érzés ez nekünk, köszönjük a bizalmat nektek!

Már volt posztom arról, mennyire tudjuk és átérezzük a munkánk jelentőségét és azt a bizalmi viszonyt, ami a párjainkhoz fűz bennünket. Ennek egyik biztos jele, hogy többetekkel a mai napig kapcsolatban vagyunk, picit megismertük egymást és igényünk van mindkét oldalról arra, hogy tudjunk egymásról. Ennek nyilván ma több platformja is van, így nem olyan nehéz, de elég élvezetes látni, ki hol tart. Az egyik első párunknak, Rékáéknak mostanában született meg az első babája és hihetetlen jó volt látni, hogy az a házasság működik. Valcsiék kisfia pedig már egy éves lesz… Követjük a nászutasokat, figyeljük, hogyan alakul a sorsuk, ha ismerősnek jelöltük egymást. Valami kapocs alakul sok esetben és ez is a munkánk egyik olyan része, ami miatt azt mondjuk, hogy ez nem lehet úgy csinálni, lemegyek, felveszem, megvágom kész. Nem lehet anélkül csinálni, hogy az ember bele ne tenné a szívét-lelkét.

Péter, aki az utómunkát csinálja, még többet kontaktál a párokkal a zene, a vágás és szerkesztés kapcsán, de mivel együtt, egymás mellett dolgozunk, hallok és látok reakciókat, megosztjuk egymással azonnal ezeket.

2020

Várakozással nézünk erre az évre, a szezon elején egy – nem is akármilyen – külföldi felkérésünk van, aminek nagyon örülünk és reméljük, hogy beváltjuk a pár reményeit! A menyasszony régi vágya teljesül a helyszínt illetően, ami még titok, de majd csak figyeljétek a bejelentkezéseinket május közepén ?

Vannak még szabad helyek, de már megkezdődött a 2021 foglalása is, ami elsőre talán túlzásnak tűnhet, de sajnos idénre sok olyan megkeresésünk volt, ami már foglalt dátumra jött, így azt hiszem, sosincs elég korán ? ez bennünket is meglep, higgyétek el! Bár ha belegondoltok, nincs olyan sok nyári hétvége.

Hála

Összességében azt szerettem volna ezzel a poszttal átadni nektek, akiknek készítettünk már filmet és nektek, akik csak most kértetek fel bennünket, hogy nagyon köszönjük a bizalmatokat, a barátságotokat, a kedvességeteket és a visszajelzéseiteket! Legyetek boldogok, csillogjon úgy a szemetek, nézzetek úgy egymásra sok év után is, ahogy azon a napon, amikor felvettük az esküvői filmeteket és ahogy néhányan a nászutas selfiken, amiket nekünk külön öröm látni! Köszönjük a szavakat, a screenshotokat, amikben megmutattátok nekünk, hogy értékes a munkánk és örömet, örök emléket tudunk vele szerezni az egész családnak.