Mitől más az egyik esküvői film, mint a másik?

Miről szól az esküvői videó?

Abban szerintem egyetérthetünk, hogy az esküvő eseményeiről, a párról, a násznépről, a dekorról, a ruháról, a külsőségekről is (!) szól, hiszen ez mind része az alkalomnak. Mondjuk is ugye, hogy „megadjuk a módját”. Költünk rá, gondolkodunk rajta, egyeztetünk, kitaláljuk, örülünk neki, amikor megvan, melyik az a virág és olyan színben is van (ugye, csajok?), ezzel kifejezzük, mennyire fontos nekünk, szóval srácok, lécci, viseljétek ezt türelemmel, hiszen emiatt IS különbözik attól, amikor csak besétálunk a polgárira a tanúkkal. (szeretném hangsúlyozni, hogy nem, nem gondolom, hogy ez a lényege, ahogy a Karácsony sem csak a fától szép, de anélkül mégiscsak hiányérzetünk volna, ugye?).

De különbözik bőven másban is, és ez az, amitől más az egyik esküvői film, mint a másik. Itt jön képbe az „alkotó”. Állítom, hogy az, ahogyan felveszünk, megszerkesztünk egy filmet, amire a hangsúlyt fektetjük, amilyen pillanatokat beválogatunk, amilyen reakciókat észreveszünk, amilyen tempót adunk a filmnek, amilyen fényeket és szűrőket használunk, mindez adja meg azt a hangulatot, ami miatt egy-egy film MÁS. Szándékosan nem mondom, hogy több, mert ez pont olyan szubjektív, mint az, hogy szép szín-e a piros. MÁSképp dolgozik az egyik filmes, mint a másik. Ez alkotó munka és mint ilyen, nyilvánvalóan függ attól, aki megalkotja. Ez ennyi.

Ki választja a zenét az esküvői videóhoz?

Azt szoktuk mondani, hogy legtöbbször rengeteg ötletünk van, de a ti filmeteket szeretnénk elkészíteni, ezért a zenét is közösen választjuk. Ebből az együttműködésből fog születni a film, így ez is megbeszélés tárgya. A párok általában választanak zenéket, mi abból a listából javaslunk illetve választunk, mert tapasztalatunk viszont nekünk van.

Apropó: együttműködés… a ti részvételetekkel készül a film és ez bizony néha fárasztó lesz, néha teljesen értelmetlennek tűnő dolgokat fogunk mondani, néha hőségben kell kreatívozni (a dátum a ti választásotok 😛 ), de ha van türelmetek végigmenni ezen az úton, akkor a ti filmetek is olyan lesz, amit szívesen néztek majd végig.  Néha megmutatjuk a felvételt, ha látjuk, hogy a pár nagyon nem érti, hogy mi volt a jelenet célja, mert más ám az, amit a kamera fog mutatni. Általában ilyenkor szeretem nézni az arcokat… 😀 csak mindig elfelejtem felvenni, pedig milyen jó lenne a werkfilmbe. (ha érdekel a werkfotó album a facebook oldalunkon, kattintsatok ide>>>>!)

Mit vár egy pár, amikor úgy dönt, hogy az esküvőjükről filmet szeretne készíttetni?

Lehet, hogy az a vágyuk, hogy minden esemény visszanézhető legyen, tényszerűen, időrendben, pontosan úgy, ahogyan zajlott. Ez is teljesen érhető igény, szeretnék „megörökíteni” (ugye, milyen találó szó?). Bármikor visszanézni, megmutatni majd a gyerekeinknek, vagy felidézni a dédi arcát, ahogy pityereg az első sorban, felidézni vizuálisan is az ott átélteket. És itt jön képbe az, hogy felidézni – és ÁTÉLNI.

Mitől más az úgynevezett cinematográfus stílus?

Talán már találkoztatok ezzel a szóval, talán sejtitek is, hogy miben más, vagy csak érzitek, hogy ezek a típusú filmek valahogy újra a szemetekbe tolják a könnyeket és a torkotokat összeszorító izgalom is előjön, miközben nézitek (már aki ilyen típus… bár a saját esküvőjén sokan ilyen típusokká válnak ám 😀 ).

Tavaly voltunk egy kiállításon, ahová elvittük természetesen a filmjeinket és a teljes élmény kedvéért egy fülhallgatót is, hogy akik szeretnék, belenézhessenek és hallgathassanak a munkáinkba ott a helyszínen is amellett, hogy megismerhetnek bennünket személyesen. Nagyon sokan álltak a monitor előtt, szemükkel a kijelzőre tapadva, amíg a többiek várták, hogy az előző érdeklődő letegye a fülhallgatót. Volt, aki többször is visszajött.

Én őszintén szólva rettentően büszkén néztem közben a fülhallgatós nézők arcát és arra gondoltam, már megérte a kiállítói díjat 🙂 . Volt, aki úgy adta vissza a fülest, hogy „azt sem tudom, ki volt a filmen, de visszaadom most inkább, mert teljesen lesírom a sminkem”. Ha csak simán megörökítve látta volna az eseményeket egymás után, ismeretlen arcokkal, biztos nem pityeredik el, ugye?

Az egész összhatás, a film, a zene, a fények, a tempó, a vágóképek (khm, a kedvenceim), mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a film érzelmeket közvetítsen, ne csak eseményeket jelenítsen meg.

Mit rögzítünk az esküvői videó készítésekor?

Röviden:

  • a szertartásokat végig, több szögből
  • a fontos eseményeket ketten
  • egész nap figyeljük, mit érdemes még felvenni
  • a teljes nyersanyagot megkapjátok, mert nem biztos, hogy minden, számotokra fontos vendég bekerül a highlightsba (de ha vannak kiemelt személyek, arra természetesen figyelni fogunk, csak jelezzétek előre)

Hosszabban:

Az nálunk alap, hogy a szertartásokat felvesszük teljes egészében, több szemszögből, hiszen ketten vagyunk jelen és van egy fix kameránk is, amelyik végig megy. Tehát ezek az események egyben fel lesznek véve.

Emellett egész nap folyamatosan figyelünk, észleljük azokat a mozzanatokat, amik a nap hangulatát hűen tükrözik, a picike kis interakciókat, az arcokra kiülő érzelmeket, pillantásokat, összevigyorgásokat, kézfogásokat, öleléseket, merengéseket, izgalmat, várakozást, remegő, öreg kezeket, könnyes szemeket, nevető kisgyereket, örömanya arcán lepergő pelusos kisbaba illatát, aki most hirtelen az oltárnál áll, menyasszonyra ámulva tekintő kislányt, vidáman koccintó társaságot, önfeledten táncoló fiatalokat és időseket, mindent lesünk, keresünk, felveszünk. Mondták már, hogy „jézusom, mennyi mindent rögzítetek ti??” Ez van, ha valaki nem égett még ki és szereti, amit csinál.

Nos, kb 200-300 Gb anyaggal megyünk haza egy esküvőről (ez a nyersanyag, amit a pároknak is átadunk!). Másnap a leválogatásnál ezt néha megbánjuk ám 😉 Viccet félretéve: ez szükséges ahhoz, hogy a megfelelő helyre a filmben meglegyenek a megfelelő hangulatú, hosszúságú és témájú felvételek. Ezeket mappákba rendezzük és innentől jön Péter az utómunkával, szerkesztéssel, fényeléssel és mindennel, amitől összeáll ez a kisebb-nagyobb snittekből álló file-sorozat egy filmmé.

Mennyi ideig készül egy esküvői videó?

Ha röviden szeretnék válaszolni, akkor a highlights kb egy hétig készül.

Ha hosszabban válaszolok, akkor azért készül egy hétig, mert a leválogatás után is rengeteg felvétel marad, ezeknek egy része ugye ugyanazt az eseményt rögzítette más szemszögből. Ezeket össze kell fésülni, megtalálni a legjobb szögből készült snittet. Aztán ezek ugye különböző fényviszonyok között készültek (pl a templomi viszonylagos sötétből kilépünk a napra), tehát egységesíteni kell őket. A hangulat kedvéért különböző színezést, szűrőket is alkalmazunk. Néha kupaktanács van, ketten ötletelünk, de munka ezen része azért 98%-ban Peti érdeme.

Az én feladatom nagyrészt a vágóképek készítése, ezért én sokszor teljesen jelentéktelennek tűnő dolgokra fókuszálok és ezt időnként elég idétlen pózokban vagyok képes művelni😊, ahogy Peti is… de a filmhez ezek a kis jelenetek nagyon sokat tudnak adni, pontosan azt a hangulatot közvetítik, erősítik fel, ami az adott esküvőn volt. Ettől egyediek a filmek, hiszen egy polgári dokumentálásával sok egyedi dolgot nem lehetne alkotni azon túl, hogy az egyik helyen kék volt a homok, a másikon lila.

Nézzétek meg filmjeinket és ha tetszenek, keressetek meg bennünket az alábbi gombra kattintva!