Esküvő a Balaton partján

Szombaton Balatonlellén voltunk esküvői filmet készíteni, a Legfőbb ügyészség Üdülőjében. Az épület a mediterrán házakra emlékeztetett, csináltam is gyorsan egy szelfit a facebookra, hogy lássátok, hol vagyunk 😊

Alul a galériában megnézhetitek a mobilos képeket. Nem mentünk le a partra rögtön, mert volt mit csinálni fent a háznál is, és még messze volt a szertartás időpontja. Kellemesen ráhangolódtunk a munkára (köszönöm a kávét! :D), megismerkedtünk a családdal és felvettük a sminkelést, majd néhány mozzanatot a készülődésről.

A first look (20 perc)

A készülődés pár mozzanatának rögzítése után (szintén kb. 20 perc) a partra vezető úton felvettük a first lookot <3 ez kb 20 perces játék volt. Megtervezzük, hol áll a vőlegény, merre fordul, honnan jön a menyasszony, megkerüli-e a vőlegényt és milyen irányból (senki sem a tarkóját akarja látni a felvételen és fontos, hogy mi van a háttérben), és hogy a fotós és mi hogyan és merre mozgunk majd, hogy ne akadályozzuk és ne filmezzük/fotózzuk egymást.

A kreatív esküvői fotózás és filmezés (1-2 óra)

Kocsikba szálltunk, felmentünk a hegyre kreatívkodni. Igazi balatoni helyszín szőlővel, kis fehér templommal, balatoni panorámával és persze a menyasszonnyal és a vőlegénnyel. Meg egy kedves, lendületes fotóssal, akivel azonnal összebarátkoztunk és az egész napot kellemesen együttműködve dolgoztuk végig. Mátéval könnyű volt dolgozni, odafigyeltünk egymásra és egymás ötleteiből építkezve szerintem jól sikerült felvételeket készítettünk.

A kreatívra tisztán (azaz már ott, utazás nélkül) egy óránk volt nagyjából, ami egy jó helyszínen, ahol van téma, elég is. Volt több lehetséges helyszín is, de a fotóssal egyetértésben azt javasoltuk, hogy ne rohangáljunk és az utazással teljen az idő, hanem egy helyszínből hozzuk ki a legtöbbet. Jobban fog sikerülni, ha lesz idő lelazulni és abban a helyszínben volt elég potenciál. (A kis templomos képek azok a galériában.)

PP mondjuk megszenvedett a felszerelés húzgálásával a réten, én meg ezeket nyilván elkapom és meg is osztom 🙂

Az esküvő helyszínei

Hála többek közt az egy-helyszínes esküvőnek, a nap fennakadások nélkül, kellemesen telt, nem volt rohanás. Ezt nagyon szeretjük, sokkal kevesebb stressz nekünk és a párnak, no meg a násznépnek is, hogy nem kell utazgatni, összevárni, megkeresni, leparkolni, nekünk ki-bepakolászni a felszerelést, rohanni, hogy a párral lehetőleg ne egyszerre érkezzünk meg, mert nekünk a beálláshoz időre van szükségünk. A nap folyamán a legnagyobb veszélyforrás a munkánkra nézve ez szokott lenni: hogy egy konvojban megyünk a templomhoz. Ez nem gond akkor, ha a pár meg tudja várni, hogy beálljunk, ez nagyjából 10 perc. Enélkül csak a kézi kameráinkkal tudunk rögzíteni, így ha nincs idő az állványt beállítani, egyeztetni a pappal (hol szabad filmeznünk és hol nem), egyben az egész szertartást nem tudjuk rögzíteni.

A polgári szertartás (fél óra)

A polgárihoz a Balaton partján volt kijelölve a helyszín, kis séta volt az étteremtől, így a helyben tartott kikérő után lecuccoltunk (állvány, kamerák, mikrofonok, optikák benne a gurulós toronyban) és mondhatom, hogy leesett az állunk: a lemenő nap fényei világították meg a teret, aztán később a buborékokat, a virágokat és az arcokat, a Balaton kékje pedig varázslatos hátteret adott az egész eseménynek. Csodálatos helyszín!

Nézegessétek a képeket és figyeljetek, kövessetek bennünket, a film is fog majd érkezni. Érdemes lesz megnézni, ezt már a nyersanyagból is látni!
Updatelem a posztot: itt a film 🙂 https://www.youtube.com/watch?v=hznJIZ26AUw&fbclid=IwAR14r9CywIYHSUW2vBNj5SU-A2RGt7289fIzhPuwfCWi6hle17Xqre9p6No