Templomi szertartás

A feladat

A templomi esküvői szertartásoknak van egy csodálatos varázsa, ez tagadhatatlan, annak ellenére – vagy éppen azért -, hogy van benne kihívás bőven. Többek közt az, hogy a pappal nem tudunk előtte találkozni, így a helyszínen sietve kell egyeztetnünk vele, hogy hol szabad forgatni és hol nem, majd azonnal beállni a kamerákkal, helyet keresni, beállítani, mikrofont megnézni, hova lehet eldugni, beállítani, rögzíteni, stb., amikor egyébként is rohanni kell, hiszen együtt szoktunk érkezni a párral, akinek csak bevonulni kell, nekünk meg addigra teljesen készen kell lennünk mindennel. Talán erre nem gondoltok, kedves menyasszonyok, szervezők, mint ahogy nyilván én sem gondolnék, és ezeknek a bejegyzéseknek pont ez a célja, hogy akit érdekel, beleshessen a kulisszák mögé és láthassa, milyen munka van amögött a szolgáltatás mögött, amit igénybe vesz.

Jártunk már például úgy, hogy nem léphettünk fel, de még a fix kamerát sem állíthattuk fel állványon az oltárhoz, ahol az egyetlen olyan szög lett volna, ahonnan a párnak a hátán és egymáson kívül mást is fel tudunk venni, mivel a pár és a pap közt volt 50 centi, az oltár lépcsője pedig a pap sarkánál volt, így amikor a pár szembefordult egymással a fogadalomhoz, én a vőlegény hátát láttam, a Peti meg a menyasszonyét, meg a pap profilját, háttérben velem és az én kamerámmal. A filmen is látni, hogy elég idétlen szögből tudtunk felvételeket készíteni, de amennyire lehetett, igyekeztünk megörökíteni és átadni a párnak, hiszen ez az egyik legfontosabb része a napnak. Sajnos ilyenkor bármennyire is megértőek és elfogadóak vagyunk és értjük, hogy ez nem filmforgatási helyszín (de egyébként meg igenis az), a szívünk vérzik, mert már látjuk magunk előtt, milyen csodálatos fényekkel, milyen gyönyörű képektől estek el így a párjaink. Aki valaha fogott már fényképezőt a kezébe, és érezte, milyen jó lenne ott, onnan, úgy lefotózni valamit, az tudja, miről beszélek.

Amikor nekünk is és nektek is nagyon jó

A fenti werk felvétel mobillal készült, kifejezetten ide a blogra, azaz nem a kamera felvételének minőségét tükrözi, hiszen 4K-s kamerákkal dolgozunk! Itt azt szerettem volna csak nektek megmutatni, hogy így készül egy olyan film, amelynél nem akadályoznak, nem korlátoznak és amelynek az eredményével ti is elégedettek lesztek, de ez sajnos nem mindig rajtunk múlik. Nincs panasz, mert szerintem Anitáék filmjében ez addig fel sem tűnt volna, amíg nem írom ezt a blogbejegyzést, de pont azt szerettem volna átadni ezzel, hogy ti is lássátok, mennyi részlet van, ami befolyásolhatja a munkánkat, és hogy ha néha zavaró is a meghittségben mászkáló fotós és filmes, ez annak érdekében történik, hogy olyan felvételeitek legyenek, amelyeket majd szívesen néztek vissza, hiszen ezért szerettetek volna filmet és nem videót. (Egyszer majd írok arról is, mi a különbség a kettő között 🙂 sőt, tervben van ennek szemléletes bemutatása is, bár nem esküvőn, mert ott mi csak filmet készítünk, de most pl látni a mobillal felvett werken, hogy az egy video, és nem a minősége más, hanem az egész. Amit a Péter kamerája rögzített akkor, amikor a werket készítettem, na az lesz a film. Rengeteg eszköz van, amelyet használunk annak érdekében, hogy a filmetek filmszerű legyen és ne csak dokumentáció, de erről Péter tudna pontosabban írni, ha lenne ideje. Viszont ő szeptemberig biztosan nem csinál semmi mást, mint esküvői filmeket.)

Amikor a templomban végeztetek, kint jönnek a gratulációk, ezt szintén rögzíteni kell, hiszen ezek fontos személyes pillanatok, örök emlék azokról, akik az évek során már nem lesznek majd köztetek. Vagyis egyikünk (Péter a szerencsés, hiszen őnála van a mozgó kamera) kimegy veletek.

Amíg ez kint zajlik, egyikünk (általában én: Móni, mert persze hogy a csaj írja a blogot ;)) összepakol, ha nem felejti el, összeszedi a mikrofont, elrakja a cuccokat, ha sikerül. A filmes felszerelés komoly terjedelmű és nehéz, mert mindenre felkészülve érkezünk. Állványok, sliderek, optikák, fények, derítők, mert ki tudja, mikor kell és semmit sem hagyhatunk a kocsiban, ami értékesnek látszik. Ezek nagy része nem itt kell, hanem pl. a készülődésnél, de nálunk van és mindenhova visszük.

Eredmény

Amikor elkészül az ideális viszonyokkal készült esküvői film, felteszem természetesen majd ide is, hogy lássátok, milyen eredményt ad az, ha minden lehetőségünk megvan jó szögből felvenni a templomi szertartást.

A fent rögzített felvétel biztosan benne lesz a filmben, mert nagyon látványos az, ahogyan a pap felemelt karokkal beszél, és mert innen lehet befogni általában az egész templomot a háttérben a násznéppel. Szóval amikor ezt látjátok a filmben, akkor már azt is fogjátok tudni, hogy az hogyan készült 🙂 Remélem érdekesnek találtátok a bejegyzést 🙂 és megosztjátok másokkal is.